Öt református egyházmegye találkozója

2017. október 09., címkék: nagybecskerek, találkozó, békés-bánáti egyházmegye

Nagybecskereken tartották meg szombaton a történelmi Békés-Bánáti Református Egyházmegye utódegyházmegyéinek ötödik találkozóját. Ez volt a vajdasági reformátusok legnagyobb létszámú rendezvénye, amely a reformáció 500. évfordulójának jegyében zajlott.

Szétszóratott, de Isten összegyűjti

2016. október 08., címkék: arad, békés-bánáti egyházmegye

Aradon rendezték meg a történelmi Magyarország legnagyobb egyházmegyéje, az egykori Békés-Bánáti Református Egyházmegye ma három országba és öt egyházmegyébe szakadt közösségeinek éves találkozóját október 1-jén.

Az isteni kegyelem megtartó ereje

2015. október 08., címkék: fekete károly, halász béla, találkozó, békés-bánáti egyházmegye, Fekete Károly

Több mint ezren vettek részt a Trianon előtti Békés-Bánáti Református Egyházmegye területén élő öt egyházmegye gyülekezeteinek III. találkozóján, amelyet Békésen rendeztek meg október 3-án. Az egész napos rendezvényen minden egyházmegye, név szerint Arad, Bánát, Békés, Csongrád és Temes is képviseltette magát. A békési templomban több mint 1200-an hallgatták az istentiszteleteket és vettek részt az egész napos programokon.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.